A világ egyik vezető IT-oktató cégével közösen az a célunk, hogy növeljük a magyar vállalatok felkészültségét az AI (mesterséges intelligencia) felhasználásának terén.
2025. március 27-én került aláírásra az a partneri szerződés, mely során az IQSOFT – EduTech Magyarország és az upGrad Enterprise stratégiai partnerségre lépett.
Az upGrad Enterprise többek között olyan cégeknek nyújt IT képzéseket, mint a Google, a Microsoft, az Amazon, vagy a Hewlett Packard. A partnerségről szóló cikket itt olvashatod el.
Ennek az új együttműködésnek a keretében olyan tanfolyamokhoz juthatnak hozzá most már a magyar vállalkozások is, melyek segítik a munkaerőpiaci versenyképesség megőrzését, a munkavállalók tudásának naprakészen tartását. Cégünk az upGrad tréningjeihez magyarítást vagy magyar mentorálást szolgáltat, igény szerint. Az upGrad Enterprise kínálatával itt ismerkedhetsz.
a nemzetközi sztenderdek szerint összeállított anyagok ügyfeleink számára naprakész és gyakorlatban alkalmazható tudást jelentenek, válogass közülük kedvedre!