A második iksz máris két jelentős dologgal szembesített minket. Azért, hogy egy esetleges harmadik előtt meg ne feledkezzünk az első kettő hatásairól, néhány gondolat erejéig billentyűt ragadtam.
Az IQSOFT – John Bryce Oktatóközpont idén tölti be 20-ik életévét.
Az alapítása óta eltelt időben vállalatunk rengeteg változáson ment keresztül cégként, de a szolgáltatásainak sokrétűségének szintjén is.
Ügyfeleink, hallgatóink visszajelzései alapján büszkék vagyunk arra az útra, melynek mostani állomásán kijelenthető, hogy az IQJB a hazai informatikai oktatások felnőttképzési versenypiacának legelismertebb szereplője.
Személyes célom, hogy a munkatársaim és oktatóink szakmai elhivatottságából fakadó minőségi szolgáltatás a jövőben is igazolja partnereink hűségét.